Ez az oldal cookie-kat használ, hogy a legjobb élményt tudjuk nyújtani felhasználóinknak! További Információ
Termékek Menü

Eurobike beszámoló

thumb_eurobike2015-349.jpgEurópa legnagyobb kerékpáros kiállítása, a német Eurobike idén is rengeteg újdonságot, érdekességet tartogatott. Mi főleg a legújabb elektromos kerékpárokra és a fekvőbringákra fókuszáltunk, de természetesen sok egyéb érdekességet is láttunk ezek mellett. Érdekel mit láttunk?
 
 
Idén az Eurobike már a harmadik német kerékpáros kiállítás, melyen volt szerencsém részt venni. Tavasszal a különleges kerékpárok seregszemléjére látogattam el, a SPEZI-re, nyáron a legnagyobb német partnerünk 50 éves évfordulójával együtt tartott exkluzív ZEG-Show-n voltunk, most pedig a legnagyobb kerékpáros kiállításon, a Eurobike-on próbáltuk megemészteni a megszámlálhatatlan kiállító által bemutatott milliónyi terméket. Mindhárom nagy élményt és rengeteg tapasztalatot, új ismeretet adott számomra.
 
eurobike2015-349.jpg
 
Milyen az Eurobike?
Ha még nem láttad, akkor képzelj el egy nagy kiállítást, ezután szorozd meg kettővel és vélhetően még mindig kisebbre gondolsz, mint amekkora valójában! Hihetetlen, hogy mennyi céget és mennyi terméket lehet itt megtekinteni! 53 országból 1350 kiállítót látogathatott végig 103 országból jött 45870 szakmai és 20730 bringaszerető nem szakmai látogató! Az Eurobike ráadásul nem csak pusztán egy kiállítás, hanem továbbképző center (napi sok előadással), új kerékpárok tesztelési lehetősége, szórakoztató fesztivál rengeteg bringás programmal. Nagyon ügyesen megszervezték például, hogy még záróra után is több programban lehessen része az érdeklődőknek (bringás tóba-ugratás, ügyességi vetélkedő, zenés party, stb), így a bődületes tömeg nem egyszerre hagyja el a rendezvény helyszínét, csökken a közlekedési dugó mértéke. Ami persze így is nagy, mert a többség (sajnos) nem kerékpárral, hanem autóval érkezik….
 
eurobike2015-t18.jpg
A feladat: Találd meg a repülő kerékpárt valahol fejjel lefelé a levegőben!
 
Mindig rájövök, hogy legközelebb több napot kellene szánnunk erre a kiállításra, mert most is például csak kb a felét láttam két nap alatt, azt is rohanva! Emiatt is igyekeztem a  minket leginkább érdeklő termékkörökre, azaz az elektromos kerékpárokra és a fekvőbringákra fókuszálni. Természetesen meglátogattam a legfontosabb kiállító partnereinket, emellett pedig igyekeztem az egyéb újdonságokat is megismerni.
 
eurobike2015-diavelo-fatbike.jpg
Ez a bringa jól szemlélteti az irányt: vázba rejtett akkus, Brose motoros fat-pedelec, vázba integrált kijelzővel...
 
Mint mindig, nézzük a főbb trendeket:
 
1, Ahogy a korábbi években is, a kiállítás jelentős részét az elektromos kerékpárok uralták, ez jelenleg a (nyugati) piac húzó szegmense évek óta.
 
2, Az árak továbbra sem csökkennek, sőt a csúcsmodellek a növekvő tudás miatt egyre drágábbak.
 
eurobike2015-353.jpg
Merevfarú, Brose motoros, csúcs pedelec-monti a Bulls-tól 7.199 Eur-ért!
 
3, Egyre nagyobb kapacitású akkumulátorokkal találkozhatunk. (Pl a Bosch most már nem csak 300 és 400, de 500 Wh-s akkuval is kapható. Megjegyzem, mi már régóta jeleztük ennek a szükségét a Bosch tesztjeink alapján!).
Újdonság, hogy néhány rendszerhez (Greenmover, Alber, GoSwiss, Brose, Suntour) beszerezhetünk olyan könnyű, ugyanakkor viszonylag nagy kapacitású, 243 Wh-s külső egységet (Range Extender), mellyel akár menet közben is tölthetjük az akkumulátorunkat!
eurobike2015-bosch-2016.jpg
A Bosch végre 500Wh-s akkuval is kapható lesz, sokat fejlesztettek a Nyon kijelző használhatóságán is, 
az új CX motornak pedig a rivális Brose és a Yamaha motorok előretörését kell majd megállítani
 
 
 
4, Egyre szebbek és egyre többet tudnak az elektromos kerékpárok. Fejlődnek a kijelzők, terjed a gps integrálása, az okostelefonos kezelhetőség illetve applikáció, valamint olyan megoldások (pl automata váltás, világítás integrálás, stb), melyekkel hatékonyabban lehet kezelni, vezérelni a rendszereket. Az akku egyre több bringánál van kisebb-nagyobb mértékben a vázba rejtve.
 
eurobike2015-bionx-mtb.jpg
A Bionx is elkészítette a vázba integrált akkus rendszerét, ezen kívül minden kezelőegységet modernizáltak
 
 
5, Erőteljes az elektromos meghajtás tekintetében a verseny, idén két elektromos motor tudott komoly részesedést kivívni magának az újak közül:
  • A középmotorok között egy év alatt hatalmas teret nyert az általunk tavaly bemutatott, és a Bulls pedelec montikban bemutatkozó Brose motor. 2016-tól már sok kerékpárgyártó modelljei között találkozhatunk Brose motoros pedelec bringákkal, volt olyan is, ahol a korábbi Bosch motorosok helyett...
eurobike2015-gracemx-brose.jpg
A megújult GRACE palettán is lecserélték a Bosch motort a Brose középmotorra
 
  • A hátsó motorok között pedig az SR-Suntour került bele sok gyártó kínálatába. Ennek kevésbé örültünk, mivel így például az általunk kedvelt GoSwiss motorral kevesebb bringában találkozhatunk majd a jövőben. (Ennek a svájci frank elszállása az egyik fő oka).
eurobike2015-newsuntour.jpg
Az új SR-Suntour hátsómotornál a könnyű üresfutás is fontos szempont volt a kis méret és a hatékonyság mellett
 
6, A csúcskategóriában az elektromos rásegítés maximális nyomatéka egyre magasabb, ami egyébként leginkább a montis és a teherszállítós szegmensek számára fontos.
 
 
Bár a Eurobike-on a fekvőkerékpárok nem jelennek meg túl nagy hangsúllyal, azért itt is látható volt két fekvőkerékpáros trend:
 
eurobike2015-hp-velotechnik-stand.jpg
A HP-Velotechnik eladásaiban 19 háromkerekűre jut 1 db kétkerekű rekumbens!
 
7, Továbbra is és egyre erősebben a háromkerekűek uralják az eladásokat a fekvőbringák között. A gyártói információk alapján a háromkerekű fekvők részaránya 90-95% közé ment fel pár év alatt Németországban a rekumbensek piacán belül!
 
eurobike2015-ice-fattrikes.jpg
Az ICE sikeres FULLFAT-je után itt a csak 20"-os kerekekkel szerelt kisebb LOWFAT (lásd a háttérben)
 
8, Terjed a fat-trike, így az "úttalan utakra" is egyre alkalmasabb lesz a fekvőbringa. Most már kisebb, 20”-es fat kerekekkel szerelt háromkerekűből is láttunk több modellt!
 
További képeket fogunk a kiállításról a Facebook oldalunkon megosztani, melyeket folyamatosan, részletekben töltünk majd fel, érdemes tehát figyelni, ha érdekelnek az újdonságok!
Tartalomhoz tartozó címkék: Blog
blog comments powered by Disqus