x
Ez az oldal cookie-kat használ, hogy a legjobb élményt tudjuk nyújtani felhasználóinknak! További Információ
Termékek Menü

Vevői beszámoló - Azub Max Pinion fekvőkerékpár

A fekvőkerékpár jó dolog. Ezt mindannyian tudjuk, akik "fekvőzünk". Akik meg még nem, azok számára megosztjuk Anna beszámolóját, melyben leírja, hogyan lettek férjével, Jácinttal együtt fekvőkerékpárosok, és milyen tapasztalatai vannak Azub Max rekumbensével az első 1000 km után. 
Érdemes elolvasni mindenkinek, ritkán kapunk ilyen olvasmányos, jó stílusú vevői visszajelzést, ezért is döntöttünk amellett, hogy megosztjuk a blogunkon is!

 
 
Íme tehát Anna írása:
 
"Vettem egy fekvőkerékpárt. 
És ezzel méltán kiérdemeltem magamnak egy helyet a csodabogarak egy sajátos kasztjában. 
 
Hogy azért vettem-e fekvőbiciklit, mert csodabogár vagyok, vagy mióta fekvőbiciklim van lettem csodabogár már magam sem tudom. De az egyértelmű, hogy hirtelen belépett egy olyan dolog az életembe, amiről mindenkinek van valamilyen véleménye, kérdése, hozzáfűzni valója. 
 
Óva inteném itt az olvasót, hogy most elszaladjon a képzelete és mindenféle magasztos hangulatú, bársonyfoteles szobában, frissen őrölt perui kávétól illatos akadémiai magasságokig emelkedő diskurzusokat képzeljen el. 
 
A legtöbb kérdést és megjegyzést ugyanis menetközben utánunk kiáltva, mellettünk kocsival lehúzódva vagy épp facebookon megkeresve kapjuk. 
Megpróbálkozom a lehetetlennel és elmesélem nekem hogyan és miért lett rekumbensem-em és számomra milyen élmény rajta kerekezni. 
Először is leszögezném, hogy én nem is akartam rekut. Még azt sem tudtam, hogy létezik, azt meg végképp nem, hogy szükségem van rá. Pedig van, imádom. 
Ahhoz, hogy reku őrült legyen valaki, először bicikli bolondnak kell lenni. A férjem is így volt vele: gyakorló bicikli bolondként szép lassan fertőzte meg a reku őrület, először csak képek, videók, majd tesztek és élménybeszámolók, legvégül pedig árlisták böngészésének a formájában. Valahol a videók környékén már tudtam, hogy nekünk márpedig lesz ilyenünk. Miért? Mert biciklizni mindketten szeretünk, ő ilyeneket akar hajtani, én meg nem tudok neki nemet mondani. Persze voltak ott ész érvek is, de mindannyian tudjuk, hogy nem azok számítanak. 
 
Óvatos duhajok módjára rekus életünk első momentuma nem vásárlással, hanem tanulással kezdődött. Hogy mit tanultunk? Biciklizni. Mert, hogy ezekre újból kell. 
Két alkalommal jelentkeztünk az AM Bringa bolt ingyenes kipróbálási lehetőségére (igen, ez itt a reklám helye). Első alkalommal 3 különböző kerékpár típuson keresztül szoktattuk magunkat a pozícióhoz és az újfajta egyensúlyhoz. A kicsit több mint egy órás alkalom végére sikerélményünk is volt: én már nem raktam le pánikolva a lábam, amikor az AMBringa tulaja, Attila mögöttem futva közölte, hogy már nem ő tart, hanem egyedül egyensúlyozok, férjem pedig vigyorogva rótta a köröket és fordult meg a szűk utcában. Második alkalommal már egy rövid, alig 10 kilométeres túrára vittük a tesztbicikliket, hogy kicsit beleérezzünk milyen velük közlekedni, kanyarogni, forgalomba menni. A második alkalom zárásaként leültünk és megbeszéltük pontosan milyen márkájú és típusú bicikliket szeretnénk, mik felelnek meg legjobban az igényeinknek és milyen felszereltséggel készítsék el őket. Rendelés, előleg, két röpke hónap várakozás és már meg is kaptuk a mi drágáinkat (nyugodtan lehet szó szerint venni).
 
Szívünk választottja két teljesen egyforma matt fekete Azub Max lett, Pinion váltókkal szerelve. Ha ezt a cikket a férjem írná, most többet is megtudnátok a két reku technikai paramétereiről, de nektek be kell érnetek velem. Így jártatok.
 
Két Azub Max fekvőkerékpár Pinion váltóval
 
Két hónapja, hogy megkaptuk őket és a két hónap alatt közel 1000km-et sikerült letekerni velük. 
Az első egy hónap az ismerkedésről, gyakorlásról és a biciklik csinosításáról szólt. Eleinte 2 naponta gyakorlásképpen 40-50 kilométereket mentünk kevésbé forgalmas utakon és emelkedőkön, tesztelgetve inkább magunkat, mint a bicikliket. Mint minden tanulás, így a rekuzni tanulás is egy folyamat. Először még bizonytalanul, kanyarban, forgalomban félve, emelkedőkön néha nem jó sebességbe kapcsolva, lejtőn óvatosan fékezve mentünk. A biciklihez edzettnek hitt lábainkba a nap végére mindig sikerült izomlázat pakolnunk. 
 
Amikor épp nem gyakoroltunk rajtuk, akkor kozmetikáztuk, cicomáztuk őket. Így az üléseket színre fújattuk, a felnik fényvisszaverő csíkot kaptak, a markolatokat, pedált kicseréltük és még színben harmonizáló csengőt és egyéb kiegészítőkét is kaptak.  Ja és persze az új biciklihez színben passzoló biciklis szetteket is be kellett szerezni, csak nőből vagyok, vagy mi. A végeredmény pont olyan lett, mint ahogyan megálmodtuk:
 
 
Ahogyan szépültek a biciklijeink úgy lassan fejlődésnek indultak a rekus izmaink és ráéreztünk az egyensúlyunkra is. A tanulás során hatalmas segítséget jelentettek a Pinion váltók: Nem kell első-hátsó váltással bíbelődni. A másodperc tört része alatt akár egyszerre több fokozattal is tudunk könnyíteni vagy épp nehezíteni az áttéten. Lámpánál és kereszteződésnél nem kell odafigyelni, hogy megállás előtt leváltsunk, mert álló helyben is bárhova állítható a váltó. Nem tűnnek ezek nagydolognak, de amikor az ember lánya újra tanul biciklizni akkor igenis sokat nyomnak a latba. 
 
Hamar elértünk arra a szintre, hogy először egy 70km-es majd 80-as legutóbb pedig egy 160km-es távon bizonyítottuk magunknak, hogy már magabiztosan, félelem nélkül közlekedünk velük. És a tapasztalat? Összehasonlíthatatlanul jobb, mint a sima biciklikkel volt! …de azért én most mégis összehasonlítanám…
A legszembetűnőbb különbség az, hogy fekszünk (oké, ez nyílván elég egyértelmű, értem én, hogy ezért a felfedezésért nem jár nekem Nobel-díj, de a fő különbség tényleg ez), de ne becsüljük le ennek a ténynek a jelentőségét, ugyanis a fekve tekeréssel jár minden pozitívum, amit a fekvés magában hordoz. 
 
 
Tavaly, még a régi biciklikkel volt egy csodálatos 10 napos túránk a Loire-völgyben, amikor is kicsit több mint 1000km-t bicikliztünk. Csodálatos volt, de fájdalmas. Hiába a drága ilyen-olyan zselés csodanyergek és szivaccsal bélelt nadrágok, bizony a 3. napon már nem vágytunk annyira visszaülni a biciklikre. A fenék fájdalmak mellett gyakran rázogattuk elgémberedett csuklóinkat, köröztünk a nyakunkkal, és mozgattuk át a vállunkat, derekunkat. Azt hiszem, hogy ezt a jelenséget nem kell tovább ragoznom azoknak, akik már mentek valaha nagyobb távot kerékpáron. 
 
Mindezzel szemben nem éreztem igazán kihívásnak a rekuval megtenni 160km-t. Időnként enni-inni megálltunk, de egyébként a világból kitekertem volna. A tekerés másnapján pedig minden gond nélkül nyúltam végig a kényelmes „fotelben”, hogy lenyomjam az aznapra tervezett 130km-t. Ez a kényelmi tényező az olyan élmény bicikliseknek, mint mi, hatalmas minőségi ugrást jelent. 
 
A fekvőbiciklik második előnye az elsőből származik. A kényelemből fakadóan lényegesen megnő az egy napra tervezhető hatótáv. Mert bírod. Mert nem fáj itt-ott. Mert fekszel. Ennek ellenére mi egyelőre nem tervezünk lényegesen nagyobb távokat, maradunk napi 200km alatt, a különbség viszont így is szembetűnő: nem hulla fáradtan, puha ágy után vágyva kászálódunk le, hanem képesek vagyunk a nap hátralévő részét is aktívan, boldogan, ilyen-olyan fájdalmak nélkül élvezni. Más fekvőbiciki tulajdonosok azonban szeretik a határokat feszegetni, akár napi 300-400km-rel is, de vannak páran, akik már elbüszkélkedhetnek azzal, hogy egybe megtettek 600km-t. 
 
Amikor megvettük őket, nem számítottunk rá, de egyértelműen pozitívum az emberek reakciója. Az, aki szeret szürke kisegér lenni és feltűnésmentesen járni-kelni, tekeregni az ne vegyen rekut! A pár percenként nekünk célzott mosolyok, integetések, nevetések, csodálkozások, autóból feltartott hüvelykujjak, kerítéshez szaladó gyerekek, ámuló iskolás csoportok és kérdezősködő nagyik mind feldobják, megszínesítik a tekerést. 
 
Bárhol állunk meg egy frissítőre túra közben mindenhol szívesen fogadnak, kíváncsian kérdeznek a biciklikről és nem egyszer kisereglettek már az utcára, hogy távozóban megnézzék, hogyan lehet velük elindulni. A rekuk vásárlásával új színt akartunk vinni a saját életünkbe, de úgy tűnik, még ha csak pillanatokra is, de másokéba is sikerült. És ez jó érzés. 
 
De persze elfogultnak tűnnék (egyébként az vagyok), ha nem említeném meg a fekvőbiciklik árny oldalait is.
Az egyik legnagyobb és legelsőre szembejövő hátránya a rekumbenseknek az áruk. Mivel kevésbé elterjedtek ezért nagyrészük egyedileg gyártott, így természetesen az áruk is jóval magasabb, mint az átlagos kerékpároknak. Hogy mégis mennyivel magasabb az márkától és típustól függ, de mindenképp mély zsebbenyúlásról beszélhetünk. Persze lehetséges otthon saját kezűleg, vagy más ügyes bringás segítségével barkácsolni magunknak fekvőbiciklit, így a költségek lényegesen lefaraghatók.  Minden tiszteletem azoké, akik belevágnak a saját építésbe és külön kalapemelés azon bringások felé, akik minőségi rekumbenst tudnak így készíteni, de mi megfelelő tudás és tapasztalat hiányában inkább a remek, ám drágán dolgozó cseh kerékpár mérnökökre bíztuk magunkat. 
 
 
A drágaságon túl hátrány még, hogy a rekukkal nem épp leányálom a hegymenet. A világ kerékpárosainak egyébként is egyik fő ellensége az emelkedő. Mindenki ismeri az érzést, mikor a hosszú, meredek emelkedőkön a küllőkig lóg az ember nyelve. Ez különösen igaz a fekvőbiciklistákra. Nem barátaink a hegyek, de ez nem jelenti azt, hogy az alföldekre lennénk kárhoztatva! Rekumbenssel felfele tekerve minden méterért meg kell küzdeni, ami persze ilyenkor alacsonyabb sebességet is jelent. Nem lehet állva tekerve, saját testsúlyt ráhelyezve könnyíteni a dolgunkon, itt bizony amíg a hegy tart addig puszta izomerő segítségével kell előre jutnunk. Cserébe intenzívebben fejleszti az állóképességet, növeli az izmokat és acélosítja a jellemet. 
 
Összefoglalva talán ennyi. Még sok hosszú utat tervezünk a rekuk hátán, rengeteg gyakorlás áll még előttünk, de a megvételtől az első 1000km-ig már mindent tudtok. És a tanulság?
 
Ahhoz, hogy fekvőbiciklit vegyünk egy kicsit őrültnek, bevállalósnak kell lennünk, de legfőképpen bele kell szeretni ezekbe a gépekbe. Bevallom számomra elsőre félelmetes volt olyan biciklikre kiadni nem kevés pénzt, amikkel még menni sem igazán tudunk. De időt és energiát nem sajnálva megtanultunk közlekedni velük és hamar elértünk arra a szintre, hogy a hagyományos kerékpárokhoz képest sokkal kényelmesebben és élvezetesebben tekeregjünk velük szerte a nagyvilágban."
 
 
Eddig az idézet. Köszönjük elsősorban Annának, de persze Jácintnak is, aki a fekvőkerékpárra váltás mozgató rugója volt!
További sok kellemes túrát kívánunk Nektek!
Tartalomhoz tartozó címkék: Blog Vásárlói vélemények
blog comments powered by Disqus