x
Ez az oldal cookie-kat használ, hogy a legjobb élményt tudjuk nyújtani felhasználóinknak! További Információ
Termékek Menü

Túra javaslatok

ambringa-tura-marcius.jpgMint márciustól októberig, minden hónap második szombatján délután, most szombaton is Ambringa-túra lesz, melyre mindenkit szeretettel várunk. Indulás 14:30-kor a bolt elől.
Viszont egyben javasolnánk két másik hétvégi kerékpáros túrát azoknak, akik hosszabb távra vágynak.
 
 

 

Ormánsági Kerékpártúra (2 nap) 

thumb_zsota_logo_web_kicsi.jpg
Az első a Zsota Kerékpáros Egyesület két napos (szombat-vasárnap) túrája, mely nagyon izgalmasnak tűnik a számunkra. A túra nagyrészt a Duna-Dráva Nemzeti Park területén vezet keresztül, szombaton kb 55 km-t, vasárnap pedig kb 85 km-t megtéve. Aki jelentkezni szeretne, nagyon igyekezzen! 
A Zsota egyébként kifejezetten kerékpáros túrákat szervez, a Bringaexpo-n ismertük meg őket. Nagyon szimpatikus társaság, lelkes bringások, remélhetőleg a jövőben sikerül velük közös túrát összehozni. Addig is itt a mostani programjuk anyaga: 2013.04.13-14._ormansagi_kerekpartura
A Zsota honlapja ezen a linken érhető el: http://www.zsotakerekpartura.hu/

 

Tour de Bakony 

A másik a BRM túrasorozat következő nagy túrája (300 km) a Balaton felvidéken, a Tour de Bakony. Ez egy teljesítménytúra, amihez komoly edzettség szükséges. Nem csak a nagy távval, hanem a rendelkezésre álló rövid idővel is meg kell kűzdenie a résztvevőknek. Az átlagsebesség ugyan nem tűnik soknak, de ha figyelembe vesszük egyrészt a jelentős szintkülönbségeket, másrészt azt, hogy benne van az összes állásidő, a pihenőidők, az étkezés, az ellenőrző pontok megkeresése, a pecsételés, stb, akkor már közel sem olyan egyszerű ennyi idő alatt teljesíteni ezt a 300 km-t.
További információkat a BRM honlapján találhatsz: http://www.grandrandonneurs.hu/index.php/hu/turak/brm300-tourdebakony4
 
A legutolsó BRM túráról, mely még 0-4 fok közötti hőmérsékletben zajlott 200 km-es távon, Csaba készített egy videót. Itt megnézheted: http://www.youtube.com/watch?v=RGkCxYgUo4Y&feature=youtu.be
 

Túra javaslatok hírlevélben

Arra gondoltunk, hogy a hírleveleink némelyikében túra javaslatokat is küldenénk. Kifejezetten olyan túrákra gondolunk, melyek minél szebb vidékeken haladnak, lennének benne könnyebbek és nehezebbek, és nem csak Budapest környékét, hanem az ország különböző térségeit járják be. A legjobbakat aztán közös szervezésben is végigtekerhetjük, de a cél itt inkább az lenne, hogy bárki találjon megfelelő javaslatot a maga vagy családja számára. Ismerjük meg hazánk legjobb bringás túráit!
Mi a véleményetek, érdekel benneteket? 
Itt megjegyzésként rögtön válaszolhattok. Minden visszajelzést köszönünk!
Tartalomhoz tartozó címkék: Blog
blog comments powered by Disqus