Ez az oldal cookie-kat használ, hogy a legjobb élményt tudjuk nyújtani felhasználóinknak! További Információ
Termékek Menü

KTM gyárban jártunk és megnéztük a 2018-as modelleket

 

Egy kis múlt idézés

A KTM 1964-ben kezdett kerékpárok gyártásával foglalkozni. Az általuk készített kétkerekűek minőségüknek köszönhetően népszerűek voltak, 1989-ben már az egymilliomodik kerékpár “gurult ki” a gyár kapuin. Az újabb egymillió bringához már nem kellett 33 évet várni, 10 évvel később már 2 milliónál járt a KTM számlálója a működésük során legyártott kerékpárokat tekintve. Nem csak a kerékpáros piac növekedett, a márka népszerűsége is egyre inkább hízott. 2012-ben már négymillió kerékpárnál jártak. 

2018as KTM Macina Kapoho 271

A 2018-as modellév egyik csúcsragadozója, a KTM Macina Kapoho 271

 

Közben az elektromos kerékpárok is egyre inkább előtérbe kerültek az osztrákoknál, a kezdeti évi 1.000, majd 2.000 ebike-ból 2017-re 65.000 darab lett. Ez a szám 2018-ra tovább nő, a cég várhatóan 85.000 elektromos kerékpárt fog eljuttatni a kereskedőkhöz világszerte. Ezzel a mennyiséggel már elmondható, hogy kb. minden harmadik legyártott KTM kerékpár egy pedelec kerékpár lesz. Ez, úgy vélem, jól jelzi az elektromos kerékpárok robbanásszerű növekedését a kerékpárpiacon belül.


 

KTM központ és bicikli gyár
A gyár utcafrontja

 

Inside KTM

Egy szép, nyár végi napon jártunk a Mattighofen-ben, ahol a cég központja, illetve gyárja található. Ottjártunkkor a dolgozók egy része már lázasan készült a pár hét múlva esedékes Eurobike kiállításra, illetve az összeszerelő üzem alkalmazottjai szabadságukat töltötték, így sajnos magából a munkafolyamatokból sokat nem láthattunk, cserébe legalább nyugodtan jöhettünk-mehettünk a gyár területén belül.

 

Ha az egeret a képre húzza, lapozhat a képek között, rákattintva pedig megnyílik a teljes galéria!

Egyedül a festést végző szekció volt aktív, itt épp megkezdte szolgálatát a KTM új, 500.000 EUR-s festő/fényező gépe, aminek köszönhetően az eddigieknél még jobb és tartósabb lesz a jellegzetes KTM fényezés.
 

KTM bringák a festő szekcióban

Működésben az új festőgép

 


Mit hajthatunk jövőre?

Két nagy változás lesz a KTM 2018-as pedelec kínálatában az idei évhez képest.

Az első és legszembetűnőbb, hogy a KTM is alkalmazza majd minden modellcsaládja magasabb kategóriájú pedelec-jeinél a vázba rejtett Bosch akkumulátort. Ez a Bosch egyik legnagyobb 2018-as újdonsága, amit az osztrák gyártó ügyesen alkalmaz elektromos kerékpárjainál. A végeredmény az egyik legszebb rejtett akkumulátoros pedelec-ek a piacon. A vázba rejtett akkumulátor egyébként nem csak a szemünknek szól, ennek köszönhetően alacsonyabbra kerül a súlypont egy kicsivel és a vázban lévő akkumulátor fokozza a cső strukturális merevségét. Igazi win-win szituáció. Természetesen az akkuk továbbra is könnyedén kivehetőek, miután kulccsal kinyitottuk a zárjukat.

újítás lesz a rejtett Bosch akkumulátor

A Bosch vázba rejtett akkumulátora, a Powertube

 

A második nagy újítást is a Bosch-hoz kötődik, csak másképp. 2017-ben ugyanis, ha valaki KTM pedelec-et szeretett volna vásárolni több motorgyártó közül is választhatott: Bosch, Shimano és Panasonic rendszerek közül. A KTM esetében a Bosch jött és kiütéssel győzött, 2018-ban már csak Bosch motorokkal szerelt ebike-ok közül választhatunk. 

A modelleket tekintve a kínálat egyszerre szűkül és bővül. 2018-ban nem lesz KTM speed-pedelec, azaz 45 km/h-ig segítő elektromos kerékpár, az összes ebike-juk 25 km/h-ig fog segíteni. A cargo ebike is leköszön a kínálatból a 2017-es évvel együtt.

Lesz viszont 2 új kategóriájuk, az “urban”, illetve az “e-onroad”. Előbbi két kerékpárból áll, mindkettő igazi szívrabló: rejtett akkumulátor, matt fekete fényezés, narancssárga felni, koskormány és -látszólag- merev váz. Ők a keresztségben a Macina Flite nevet kapták. A két ebike között a különbség abban rejlik majd, hogy míg az egyik “anyaszült meztelen”, addig a ‘street’ edition már sárvédőkkel és csomagtartóval is fel lesz szerelve. 

 

KTM Macina Flite Street is kap sárvédőt

KTM Macina Flite Street

 

Az “urban” kategória egy kerékpárból áll, de még milyenből! Az egyik legszebb KTM pedelec-et köszönthetjük személyében, a Macina Gran-ban.  Rejtett akkumulátor, matt grafit fényezés stílusos sötét barna kerekekkel és markolattal. Ez az ebike lényegében a Flite városi testvére. A stílusosság a vérükben van, viszont a Gran már agyváltós és egyenes kormányú ebike ezzel is elősegítve a városi használatot.

KTM Macina Gran 8 az egyik legszebb pedelec

KTM Macina Gran 8

 

 

Szumma szummárum

Egy biztos: 2018-ban is minőségi és látványos elektromos kerékpárok közül választhatunk a KTM kínálatából. A Shimano Steps és a Panasonic rendszerektől való búcsút nem sajnáljuk, hisz emiatt mindössze csak 8 ebike-ot (2 Steps, 6 Panasonic) vesztettünk, a KTM kínálatában nem kapott elég hangsúlyt ez a két motorgyártó, így mellőzésük érhető volt a jövőre nézve. Sajnáljuk viszont, hogy a speed-pedelec piacon jövőre nem képviselteti magát a KTM. Emellett hiányoltuk a KTM kínálatából a Bosch új, szerintünk remekül sikerült, Active Line Plus motorjával szerelt rejtett, vagy legalább félintegrált akkumulátoros ebike-okat (ezzel a motorral csak csomagtartó akkus pedelec-eket szereltek).

A KTM 2018-as ebike kínálatát bemutató katalógust itt tudja megtekinteni.

 

Az aktuális KTM elektromos kerékpár kínálatot pedig itt találja.