Leírás és Paraméterek
A Flex Hybrid 1.0 a lengyel Kross összecsukható elektromos kerékpárja.
Ennek hála pedig tökéletes társ azoknak, akik vonat+kerékpár kombóval ingáznak vagy szeretnék könnyedén autóban, hajón vagy lakókocsiban magukkal vinni elektromos kerékpárjukat, amivel aztán túrázhatnak.
Egyben ez a modell az egyetlen, vázban rejtett akkumulátorral rendelkező pedálfordulat érzékelős összehajtható ebike-ünk is. Ha már szóba kerültek az elektromos részek, kezdjük is velük az ismerkedést! A bringa vázába egy 460Wh kapacitású akkut rejtett a gyártó (ki is tudjuk venni bármikor szerelés nélkül természetesen). Ez egy, a pedálfordulat érzékelős, 40Nm csúcsnyomatékú hátsó agymotort táplál. Ráadásul az agymotoros koncepciónak hála ez a nyomaték már közvetlenül a hátsó tengelyre hat, így kimondottan "jó érőben lévő" pedelec-nek fogjuk érezni a Flex Hybrid 1.0-át!
Mint a legtöbb összecsukható ebike ez a modell is egy 7 sebességes láncváltót kapott, egészen pontosan itt egy Shimano Altus fog a váltásról gondoskodni. A kerékpár megállítása egy-egy Tektro M280-as mechanikus tárcsafék feladata lesz.
Ezt a modellt a Kross felszerelte teljes világítással, sárvédőkkel, kitámasztóval és csomagtartóval annak érdekében, hogy a hétköznapi használat/túrázás könnyebb legyen.
Ajánljuk bárkinek, aki egy letisztult kinézetű, vázba rejtett akkumulátoros megbízható összecsukható elektromos kerékpárt keresnek!