x
Ez az oldal cookie-kat használ, hogy a legjobb élményt tudjuk nyújtani felhasználóinknak! További Információ
Termékek Menü

Hivatalos Bosch szakértők lettünk

thumb_bosch-training-certificate.jpgÖrömmel jelentjük, hogy mostantól hivatalos Bosch viszonteladó és szerviz lettünk!
Elvégeztük ugyanis a Bosch legújabb képzését és beszereztük a Bosch diagnosztikai eszközét. Bár a tanfolyamon már nem sok újat hallottunk, hiszen annak anyagát már ismertük, a németországi képzésen való részvétel jogosít fel minket arra, hogy az eddigieken túlmenő munkálatokat - ellenőrzések, beállítások, szoftver frissítések - is végezhessünk a Bosch rendszerrel szerelt pedelec rendszerű elektromos kerékpárokon az új diagnosztikai műszer segítségével.
 
 
 
Talán többen csodálkoznak, hogy miért csak most, eddig miért nem?
 
A tudásunk eddig is megvolt, hiszen a kapcsolatainkon keresztül minden szükséges információt, támogatást megkaptunk a Bosch rendszerével kapcsolatosan (is). Például az egyik magyar fekvőkerékpáros barátunk Németországban pont a vonatkozó Bosch fejlesztő csoportban dolgozik, úgyhogy minden (publikus) információt megosztott velünk. De természetesen nem csak ő jelentette az egyetlen segítséget számunkra, ha bármi kérdésünk volt. 
 
Ahogy egyre több Bosch rendszerrel szerelt elektromos kerékpárt adtunk el, úgy egyre többször hasznos lett volna a Bosch diagnosztikai eszköze. Ennek megvásárlása csak annak lehetséges, aki elvégzi a hivatalos Bosch tanfolyamot, amit viszont egyelőre sajnos csak német nyelven tartanak. Mivel évek óta hiába vártunk az angol nyelvű Bosch képzésre, kiutaztunk és elvégeztük a német tanfolyamot tolmács segítségével...
 
Magyarországon egyedüli szakszervizként tehát már nemcsak a Bionx, hanem a Bosch diagnosztikai eszközével is rendelkezünk!
 
Hivatalosan is megkaptuk a Bosch elektromos kerékpár szakértő illetve szakszerviz címet!
bosch-training-certificate.jpg
A fenti képen két fontos dolog látható:
- A Bosch diagnosztikai eszköz, ami nagyobb teret enged a beállításoknál, növeli a szervizelés hatékonyságát, valamint lehetővé teszi a szoftveres upgradelést.
- Hivatalos okmány (Certificate) arról, hogy tudunk minden szükségeset;
 
 
bosch-training.jpg
 

Miért jó számodra, hogy BOSCH szakszerviz lettünk?

 
Bárhol vásároltál eddig Bosch motorral szerelt elektromos kerékpárt, rendelkezésünkre áll most már minden eszköz ahhoz, hogy teljeskörű szervizelést/karbantartást végezhessünk a Te BOSCH kerékpárodon is. 
Örömmel állunk rendelkezésedre például a következőkben:
  • Bosch számítógépes diagnosztika; 
  • Bosch elektromos rendszer szoftveres beállítása; 
  • Bosch rendszer szoftveres frissítése; 
  • Bosch kerékpár állapot felmérése (pl használt kerékpár eladásakor vagy vételekor) 
  • bármilyen Bosch ebike javítása, karbantartása gyári alkatrészekkel; 
  • garanciális ügyintézés;
  • mindehhez bármelyik Bosch alkatrészt/részegységet közvetlenül és a szokásosnál gyorsabban be tudjuk szerezni.
 
Szeretettel várunk az Annyira Más Bringaboltban!
 
bosch-training-anyagok_1.jpg
Tartalomhoz tartozó címkék: Blog
blog comments powered by Disqus