Leírás és Paraméterek
A Bulls a világ egyik legnagyobb kerékpárgyártó cégcsoportjának az egyik törzs márkája. A német Bulls fókuszában évek óta a minőségi, sportosabb kerékpárok, illetve mostanra a trendeknek megfelelően az elektromos kerékpárok állnak. A márka a prémium minőség mellett elkötelezett az innováció mellett, nem véletlen, hogy számos újdonság debütált náluk az évek során, illetve az sem, hogy a Bulls nem kötötte le magát 100%-osan csak a Bosch rendszer mellett. Kínálatában találkozhatunk bődületesen nagy akkus Brose rendszerű, Shimano, illetve 2024-től a Pinion ebike rendszerrel (utóbbi csak pár, exkluzív márka kínálatába kerülhetett be).
A Bulls termékfejlesztésében a veterán mérnökök mellett egy gyári versenycsapat is részt vesz, akik folyamatos visszajelzésükkel segítik nem csak "profibbá", de a hétköznapok során jobban használhatóvá is tenni.
A hardtail (merevfarú) elektromos mountain bike-okról
Az elektromos montik egyik ágát a hardtail, azaz merev farú, csak elől lengéscsillapított kerékpárok alkotják. Ezeket a bringákat ténylegesen terepen való használatra tervezték, így erdőben, terepen érzik magukat igazán otthon. Gumijuk ennek megfelelően bütykös és ballonos, kerékméretük modellenként változó, jellemzően 29 vagy 27,5 col.
Annak köszönhetően, hogy nincsen hátsó lengéscsillapítójuk, ezek a hardtail montik könnyebbek, mint össztelós társaik. A hátsó lengéscsillapítás hiánya kedvezőbb árat is eredményez, viszont lejtmenetben -főleg nagyobb tempónál- nehezebben kezelhetőek, hiszen a hátsó kerék könnyebben elpattanhat. Emiatt a legtöbb elektromos kerékpár vásárló, ha montit vesz, inkább a fully, azaz elől és hátul is lengéscsillapított modelleket keresi. Ezek valamivel nehezebbek ugyan, de az elektromotor ezt részben feledteti és cserébe kezelhetőebbek és komfortosabbak.
A hardtail gépek ettől függetlenül nem tűnnek el, remek választást jelentenek azoknak, akik kedvezőbb áron szeretnék az elektromos rásegítést terepen élvezni, különösen, ha korábban is merev farú montit használtak.
Bosch Performance Line CX 4. gen Smart System motorról
Lényegében a Bosch csúcsmotorját köszönhetjük a Smart System-es CX személyében. Egy bivalyerős, 85Nm-es, ugyanakkor kis tömegű és kompakt motor ez, ami rendkívül sportosan, dinamikusan indul és kitartóan menetel a 25km/h-s rásegítéses végsebességig. Bosch motoros mountain bike-okban lényegében szinte csak ezzel a csúcsmotorral találkozhatunk, de ez nem jelenti azt, hogy az e-mtb-k kisajátították volna maguknak a CX-et! SUV, illetve prémium trekking pedelec-ekben is serényen dolgozik a CX azon, hogy az emelkedőket szinte meg se érezzük.
Bátran állíthatjuk, hogy az egyik legnépszerűbb Bosch motor a CX, nem véletlenül, ereje mindenkit meggyőz!
A Smart System-es vérfrissítésnek hála a CX karakterisztikája az okostelefonunkon futó ‘Flow’ alkalmazáson keresztül finomhangolható, illetve otthonról frissíthető a szoftvere is.
További újítás, hogy a motorba egy úgynevezett ‘Connect Module’-t lehet beszerelni, aminek hála GPS-es nyomkövetéssel vértezhető fel ebike-unk és a megszokott ‘Flow’ alkalmazáson keresztül tudjuk követni, hogy merre jár meglovasított kerékpárunk.
Működési elv: Nyomatékszenzor
Csúcsnyomatéka: 85Nm
Legnagyobb rásegítés: 340%
Mit jelent ez? Turbo-ban a legnagyobb rásegítési szinten az emberi erő 340%-át képes leadni a motor
Rásegítési szintek (gyárilag 4 rásegítési szint választható az alábbiakból): OFF, ECO, TOUR, TOUR+, SPORT, AUTO és Turbo
Nominális motor teljesítmény: 250W
Elektromos rásegítés sebesség-limitje: 25 km/h
Tömege: 2,9 kg
Bosch PowerTube (Smart System) akkumulátorról
PowerTube néven a Bosch újabb, vázba rejtett, úgynevezett integrált akkumulátoraival találkozhatunk. Egyértelműen első osztályú akkumulátorról beszélhetünk, a Bosch az egyik legjobb és legmegbízhatóbb akkukkal szereli ebike-jait.
Az akkumulátor természetesen ki is vehető a vázból, így külön is tölthető. De ha arra van szükség, magán a kerékpáron hagyva is tölthetjük a vázon található töltő csatlakozón keresztül.
Az akkumulátor kivételéhez ugyanakkor -szerencsére- szükségünk lesz a kulcsára, hisz azzal van bezárva a vázban kialakított bölcsőjébe, így nem kell attól tartanunk, hogy illetéktelenek csak úgy lekapják bringánkról az utcán. A kivételhez a zár kulcsán kívül nem lesz szükségünk másra, az akku könnyen és gyorsan kivehető (kívülről nem látjuk, mivel jellemzően a gyártók egy műanyag/alu fedlappal takarják el).
Magán az akkumulátoron találunk egy gombot, amit megnyomva akár az egész Bosch rendszert is be tudjuk kapcsolni, illetve ha levettük ebike-unkról az akkut, ellenőrizni tudjuk a gomb mellett található led-ek segítségével az akku töltöttségét.
Kapacitás: 750Wh
Elhelyezés a kerékpáron: vázcső belsejébe rejtett bölcsőben
Technológia: Li-ion
Tömeg: 4,3 kg
Akkumulátor ház anyaga: alumínium
Levehető az ebike-ról: igen, kulccsal kinyitva
Ebben a kerékpárban egy 750Wh kapacitású PowerTube "bújik" meg a vázban. Kíváncsi vagy arra, hogy ez mire elég? Nézd meg a Bosch hatótáv kalkulátorában, amit ITT találsz.
Bosch LED remote kezelőegységről
2022-ben debütált ez a kijelző/kezelőegység az új Bosch Smart System-el. Lényegében minden Smart System-es ebikeon találunk egy ilyen LED Remote-ot (vagy e-mtb-ken egy System Controller-t). Sokszor a LED Remote-ot kiegészítik egy Kiox 300 színes kijelzővel vagy egy Intuvia 100 fekete-fehér kijelzővel.
A LED Remote magában is teljes értékű egység, ugyanis a Bosch rendszert kiválóan tudjuk vele kezelni, a rajta található 6 gombon keresztül.
A LED Remote nem rendelkezik kijelző résszel, helyette több, színes led-el jelzi az akkumulátor töltöttségét, illetve a kiválasztott rásegítési szintet.
Okostelefonnal összekapcsolható a rendszer, így az eBike Flow applikáción keresztül láthatjuk, hogy mennyivel megyünk, mi volt az átlagunk. Ezeket az információkat egyébként a LED Remote-al kompatibilis Kiox 300 vagy Intuvia 100 kijelzőn is meg tudjuk tekinteni (nem véletlen, hogy a legtöbbször valamelyik kijelzővel együtt szerelik a LED Remote-ot) Utóbbiak kezeléshez viszont mindenképpen szükség van a LED Remote-ra, mivel csak ezen vannak gombok, amikkel az ebike rendszert tudjuk állítani.
Cyclocomputer funkciók: magán a LED Remote-on nincs, az eBike Flow appban viszont igen
Akkumulátor töltöttség százalékos visszajelzése: nem
Toló támogatás: van
Kijelző átmérője: nincs, helyette 7 led jelez vissza a rendszer állapotáról
Színek: színes led-ek
Okostelefonnal összekapcsolható: igen
Gombok száma: 6 db (+, - , bekapcsoló, jobbra, balra és OK gomb)
Gombok háttérvilágítása: nem
Tápellátás: belső akkumulátorról + ebike akkumulátoráról
Levehető: nem
Vízállóság: IP54 (por és fröccsenő víz ellen védett)
9 sebességes Shimano Alivio láncváltóról
Az Alivio családba a Shimano legjobb, még belépő szintű váltói tartoznak. Az ebike-ok kapcsán is népszerűnek mondható az Alivio, mivel kedvező az ár-érték aránya és fenntartása is kevesebb költséggel jár, mint a nagytestvér Deore esetében. Utóbbival (mint a másik népszerű váltó családdal) összevetve elmondható, hogy az Alivio váltók áttétel tartománya (ezáltal a "mászási képessége") nem annyira széles, illetve a váltás gyorsasága és pontossága sem ér fel a Deore szintjére. Viszont itt megjegyeznénk, hogy még mindig egy jól, megbízhatóan és pontosan működő váltóról beszélünk, ami felülmúlja a Shimano belépő váltóit (pl: Acera)! Trekking és SUV felhasználásra szerintünk jó választás a 9 sebességes modern Alivio is, nem véletlen, hogy rendkívül sokféle, márkás ebike-ban találkozhatunk vele!
Ez a konkrét váltó egy montis változat (RD-M3000), ami egy, az átlagosnak mondható áttétel tartományt biztosító 11-36 fogas fogsorral van párosítva.
Tektro HD-M275 tárcsafékről
A HD-M275-el kezdődik a Tektro kimondottan mtb, azaz hegyi kerékpáros felhasználáshoz tervezett hidraulikus tárcsafék kínálata. Könnyen kezelhető és kellő fékerővel bír, így hű társunk lesz a túrázásaink során hosszú ideig. A hidraulikus működésnek hála ez a fék finomabban adagolható, mint egy mechanikus fék, így a fékezés precízebb lesz és kevésbé fárasztó a kezeknek.
Suntour XCM DS RL (100mm) villáról
Az XCM a Suntour belépő mountain bike villa családja. Ennek megfelelően rugóútjuk nagyobb (itt is 100mm-t tud mozogni), illetve becsúszói jellemzően vastagabbak, mint a legtöbb trekking villánáé, így torziós merevségük is jobb.
Lévén, hogy ez egy acélrugós villa sok testre szabhatóságról nem beszélhetünk, ez a villa konkrétan lock-olható (kimerevíthető).
PEDELEC RENDSZER TULAJDONSÁGAI | |
motorgyártó | Bosch |
motor elhelyezése | Középmotor |
motor | Bosch Performance Line CX - Gen.4 'Smart System' |
érzékelő / szenzor | Nyomatékszenzor |
motor teljesítménye | 250 W |
maximális sebesség rásegítéssel | 25 km/h |
motor maximális nyomatéka | 85Nm |
motor legnagyobb rásegítési szintje | 340% |
akkumulátor helye | vázban rejtett (integrált) |
akkumulátor | Bosch PowerTube 'Smart System' |
akkumulátor kapacitás | 750 Wh |
akkumulátor típus | Li-ion |
akkumulátor feszültség | 36 V |
akkumulátor töltő | Bosch töltő 'Smart System' (4A) |
kijelző | Bosch LED Remote 'Smart System' okostelefonnal összekapcsolható kezelő |
okostelefonos kompatibilitás | Igen, Bosch eBike Flow alkalmazáson keresztül |
VÁZ TULAJDONSÁGAI | |
váz típusa | Diamond (férfi) |
szín | Fehér |
felhasználási terület | Terepre |
teherbírás | Normál |
váz anyaga | alumínium |
LENGÉSCSILLAPÍTÁS TULAJDONSÁGAI | |
első villa | Teleszkópos, lengéscsillapított |
első lengéscsillapító / villa | SUNTOUR XCM DS RL |
rugóút (első villa) | 100mm |
lengéscsillapítás működési elve | Acélrugós villa |
hátsó lengéscsillapítás | Merev hátsó villa |
KEREKEK ÉS GUMIK TULAJDONSÁGAI | |
kerékméret | 29 |
gumi (első) | Ace of Pace (57-622 / 29 x 2.25) |
gumi (hátsó) | Ace of Pace (57-622 / 29 x 2.25) |
MEGHAJTÁS TULAJDONSÁGAI | |
váltórendszer típusa | Láncváltó (csak hátul) |
váltó | Shimano Acera RD-M3000-SGS, 9 sebesség |
fokozatok száma | 9 sebesség |
fogaskoszorú | SHIMANO Altus CS-HG200 11-36T |
váltókarok | SHIMANO Acera SL-M3000 |
FÉKRENDSZER TULAJDONSÁGAI | |
fékrendszer fajtája | Hidraulikus tárcsafék |
fékek | TEKTRO HD-M275 |
féktárcsák átmérője (első/hátsó) | 180/180 |
KÉNYELEMMEL KAPCSOLATOS ALKATRÉSZEK | |
állítható dőlésszögű kormánybefogó (stucni) | Nem, a kormány szöge fix |
markolat | STYX |
nyereg | BULLS Sportive Ergo |
nyeregcső típusa | merev, alu nyeregcső |
nyeregcső | STYX Aluminium |
KIEGÉSZÍTŐK TULAJDONSÁGAI | |
világítás | Opcionálisan, MonkeyLink kiépítéssel rendelkezik |
csomagtartó | csak opcióban |
sárvédő | csak opcióban |
EGYÉB INFORMÁCIÓK | |
ország | Németország |
Ambringa selection | Ambringa Selection tag |