Leírás és Paraméterek
A Bulls a világ egyik legnagyobb kerékpárgyártó cégcsoportjának az egyik törzs márkája. A német Bulls fókuszában évek óta a minőségi, sportosabb kerékpárok, illetve mostanra a trendeknek megfelelően az elektromos kerékpárok állnak. A márka a prémium minőség mellett elkötelezett az innováció mellett, nem véletlen, hogy számos újdonság debütált náluk az évek során, illetve az sem, hogy a Bulls nem kötötte le magát 100%-osan csak a Bosch rendszer mellett. Kínálatában találkozhatunk bődületesen nagy akkus Brose rendszerű, Shimano, illetve 2024-től a Pinion ebike rendszerrel (utóbbi csak pár, exkluzív márka kínálatába kerülhetett be).
A Bulls termékfejlesztésében a veterán mérnökök mellett egy gyári versenycsapat is részt vesz, akik folyamatos visszajelzésükkel segítik nem csak "profibbá", de a hétköznapok során jobban használhatóvá is tenni.
A trekking kerékpárokról
Ha azt mondjuk kerékpár, a legtöbbünk lelki szemei előtt egy trekking kerékpár képe jelenik meg. Mitől trekking, azaz túra egy kerékpár? A legfontosabb a "teljes harci dísz", azaz a túrázáshoz elengedhetetlen kiegészítők: sárvédők, csomagtartó, kitámasztó és a világítás. Másik ismérvük, hogy a trekking ebike-oknál fontos a kényelem is, ezért a legtöbbször ergonómikusabb markolatot és állítható dőlésszögű kormánybefogót is találunk egy trekking pedelec-en. A 28-as (esetleg 26-os) méretű aszfaltosabb (simább futófelületű) és vékonyabb (2.2 alatti) gumik is árulkodnak arról, ha egy túra bringával állunk szemben.
Bosch Performance Line CX (BDU384Y) Smart System motorról
Lényegében a Bosch csúcsmotorját köszönhetjük a Smart System-es CX személyében. Egy bivalyerős, 85Nm-es, ugyanakkor kis tömegű és kompakt motor ez, ami rendkívül sportosan, dinamikusan indul és kitartóan menetel a 25km/h-s rásegítéses végsebességig. Bosch motoros mountain bike-okban lényegében szinte csak ezzel a csúcsmotorral találkozhatunk, de ez nem jelenti azt, hogy az e-mtb-k kisajátították volna maguknak a CX-et! SUV, illetve prémium trekking pedelec-ekben is serényen dolgozik a CX azon, hogy az emelkedőket szinte meg se érezzük.
Bátran állíthatjuk, hogy az egyik legnépszerűbb Bosch motor a CX, nem véletlenül, ereje mindenkit meggyőz!
A Smart System-es vérfrissítésnek hála a CX karakterisztikája az okostelefonunkon futó ‘Flow’ alkalmazáson keresztül finomhangolható, illetve otthonról frissíthető a szoftvere is.
További újítás, hogy a motorba egy úgynevezett ‘Connect Module’-t lehet beszerelni, aminek hála GPS-es nyomkövetéssel vértezhető fel ebike-unk és a megszokott ‘Flow’ alkalmazáson keresztül tudjuk követni, hogy merre jár meglovasított kerékpárunk.
Ez a konkrét típus, a BDU384Y a 2025-ös modellévvel mutatkozott be és elődjéhez képest 100grammal könnyebb, illetve valamivel halkabb és könnyebb kikapcsolt rásegítés mellett tekerni. Ereje megegyezik a 4. generációs, Smart System-es CX-ével (BDU374Y).
Működési elv: Nyomatékszenzor
Csúcsnyomatéka: 85Nm
Legnagyobb rásegítés: 340%
Mit jelent ez? Turbo-ban a legnagyobb rásegítési szinten az emberi erő 340%-át képes leadni a motor
Rásegítési szintek (gyárilag 4 rásegítési szint választható az alábbiakból): OFF, ECO, TOUR, TOUR+, SPORT, AUTO és Turbo
Nominális motor teljesítmény: 250W
Elektromos rásegítés sebesség-limitje: 25 km/h
Tömege: 2,8 kg
Bosch PowerTube 600 (Smart System) akkumulátorról
PowerTube néven a Bosch újabb, vázba rejtett, úgynevezett integrált akkumulátoraival találkozhatunk. Egyértelműen első osztályú akkumulátorról beszélhetünk, a Bosch az egyik legjobb és legmegbízhatóbb akkukkal szereli ebike-jait.
Az akkumulátor természetesen ki is vehető a vázból, így külön is tölthető. De ha arra van szükség, magán a kerékpáron hagyva is tölthetjük a vázon található töltő csatlakozón keresztül.
Az akkumulátor kivételéhez ugyanakkor -szerencsére- szükségünk lesz a kulcsára, hisz azzal van bezárva a vázban kialakított bölcsőjébe, így nem kell attól tartanunk, hogy illetéktelenek csak úgy lekapják bringánkról az utcán. A kivételhez a zár kulcsán kívül nem lesz szükségünk másra, az akku könnyen és gyorsan kivehető (kívülről nem látjuk, mivel jellemzően a gyártók egy műanyag/alu fedlappal takarják el).
Magán az akkumulátoron találunk egy gombot, amit megnyomva akár az egész Bosch rendszert is be tudjuk kapcsolni, illetve ha levettük ebike-unkról az akkut, ellenőrizni tudjuk a gomb mellett található led-ek segítségével az akku töltöttségét.
Ez az új 600, illetve 800Wh-s változatban elérhető PowerTube már környezetbarátabb is, lévén, hogy alumínium háza nem festett, ezért is láthatjuk, hogy ezüst színű.
Kapacitás: 600Wh
Elhelyezés a kerékpáron: vázcső belsejébe rejtett bölcsőben
Technológia: Li-ion
Tömeg: 3 kg
Akkumulátor ház anyaga: alumínium
Levehető az ebike-ról: igen, kulccsal kinyitva
Ebben a kerékpárban egy 600Wh kapacitású PowerTube "bújik" meg a vázban. Kíváncsi vagy arra, hogy ez mire elég? Nézd meg a Bosch hatótáv kalkulátorában, amit ITT találsz.
10 sebességes Shimano Deore M5120 láncváltóról
A japán Shimano váltói közül szerintünk a Deore az egyik legjobb választás, köszönhetően annak, hogy gyorsan és precízen vált, miközben fenntartása is barátibb, mint a csúcs XT rendszeré. A Deore család a Shimano megfogalmazása szerint a legjobb váltócsalád még nem profi felhasználásra. Láncváltó révén csak pedálozás közben tudunk vele váltani, álló helyzetben nem!
Ez a konkrét Deore váltó egy komolyabb, (M szériás) változat, ráadásul abból is a széles áttétel tartományt lekezelni tudó (RD-M5120-10SGS) egy kimondottan széles áttétel tartományt biztosító 11-46-os fogszámú fogsorral.
Shimano CUES U8000 tárcsafékről
A Shimano CUES a japán gyártó legújabb, kifejezetten tartósságra és elektromos kerékpárokra optimalizált modellcsaládja. Ennek az új családnak a csúcsmodellje (a korábbi "XT szint" ha úgytetszik) az U8000 fékrendszer: a négydugattyús technológia és az integrált hűtőrendszer még teljes terhelés mellett is maximális biztonságot és fáradhatatlan fékerőt garantál, legyen szó meredek lejtőkről vagy nagy sebességről. Egyértelműen az egyik legjobb fékrendszer, ami egy elektromos kerékpárra kerülhet!
Suntour NCX-32-E Air villáról
Az NCX villák közé a Suntour komolyabb trekking, azaz túra célra fejlesztett első lengéscsillapítói tartoznak. Gyakran használt modell az NCX a prémium trekking ebike-okban, nem véletlenül a Suntour háza táján ennél már alapvetően csak a Mobie jobb. Légkamrás működésének hála rendkívül finoman mozog, illetve személyre is szabható. Utóbbinak hála a villa ugyanúgy tud teljesíteni egy 50kg-s bringás és egy 100kg-s bringás alatt.
Ez a változat vastagabb becsúszókkal (a nagyobb torziós merevség érdekében) és a szokásosnál sokkal nagyobb, 100 mm-es rugóúttal várja az úthibákkal való találkozást.
MonkeyLoad gyorsrögzítős csomagtartóról
A MonkeyLoad gyorsrögzítős rendszerű csomagtartónak hála a kompatibilis táskákat, kosarakat lényegében csak fel kell helyeznünk a csomagtartóra és hagyni, hogy a MonkeyLoad rögzítő karjai "körülöleljék" a speciálisan kialakított "keresztgerendákat" a csomagtartón. A levételhez elég csak meghúzni a kioldó kart és egyszerűen leemelni táskánkat, kosarunkat. Bónusz pont, hogy a MonkeyLoad gyorsrögzítőt akár kulccsal is rázárhatjuk a csomagtartóra, ezzel megakadályozva azt, hogy illetéktelenek is villámgyorsan le tudják kapni táskánkat/kosarunkat ebike-unkról.
Nem vagy benne biztos, hogy ez a bringa lenne a megfelelő számodra?
Írd meg, mire használnád, vagy kérdezz bátran — egy pedelec szakértőnk személyesen segít a választásban!
| PEDELEC RENDSZER TULAJDONSÁGAI | ![]() |
| motorgyártó | Bosch |
|
motor elhelyezése
i
|
Középmotor |
| motor | Bosch Performance Line CX - 'Smart System' (BDU384Y) |
|
érzékelő / szenzor
i
|
Nyomatékszenzor |
| motor teljesítménye | 250 W |
|
maximális sebesség rásegítéssel
i
|
25 km/h |
| motor maximális nyomatéka | 120Nm |
| motor legnagyobb rásegítési szintje | 600% |
| akkumulátor helye | vázban rejtett (integrált) |
| akkumulátor | Bosch PowerTube 'Smart System' |
|
akkumulátor kapacitás
Ah = 370Wh)
">
i
|
6000 Wh |
| akkumulátor típus | Li-ion |
| akkumulátor feszültség | 36 V |
| akkumulátor töltő | Bosch töltő 'Smart System' (4A) |
| kijelző | Bosch System Controller + Mini Remote + Kiox 500 'Smart System' színes, okostelefonnal összekapcsolható kijelző |
| okostelefonos kompatibilitás | Igen, Bosch eBike Flow alkalmazáson keresztül |
| VÁZ TULAJDONSÁGAI | ![]() |
|
váz típusa
i
|
Komfort (unisex) |
| szín | Lila |
|
felhasználási terület
i
|
Aszfaltra |
| teherbírás | Normál |
| váz anyaga | carbon |
| LENGÉSCSILLAPÍTÁS TULAJDONSÁGAI | ![]() |
| első villa | Teleszkópos, lengéscsillapított |
| első lengéscsillapító / villa | SUNTOUR NCX-32-E Air LO |
| rugóút (első villa) | 100mm |
| KEREKEK ÉS GUMIK TULAJDONSÁGAI | ![]() |
| kerékméret | 28 |
| gumi (első) | SCHWALBE Marathon Almotion Evo V-Guard (55-622) |
| gumi (hátsó) | SCHWALBE Marathon Almotion Evo V-Guard (55-622) |
| MEGHAJTÁS TULAJDONSÁGAI | ![]() |
| váltórendszer típusa | Láncváltó (csak hátul) |
| Váltó működése | Klasszikus, bowdenes (mechanikus) |
| Automata váltás | Nincs, csak kézi váltás van |
| váltó | Shimano Deore RD-M5120-SGS Shadow Plus - 10 sebesség |
| fokozatok száma | 10 sebesség |
| fogaskoszorú | SHIMANO Deore CS-M4100-10 11-46T |
| váltókarok | SHIMANO Deore SL-M4100 |
| FÉKRENDSZER TULAJDONSÁGAI | ![]() |
| fékrendszer fajtája | Hidraulikus tárcsafék |
| fékek | SHIMANO CUES BR-U8000 |
| féktárcsák átmérője (első/hátsó) | 180/180 |
| KÉNYELEMMEL KAPCSOLATOS ALKATRÉSZEK | ![]() |
| állítható dőlésszögű kormánybefogó (stucni) | Nem, a kormány szöge fix |
| markolat | ERGON GS10 Evo |
| nyereg | SELLE ROYAL Essenza |
| nyeregcső típusa | merev, alu nyeregcső |
| nyeregcső | RUMBLE Pylonen 31.6mm |
| KIEGÉSZÍTŐK TULAJDONSÁGAI | ![]() |
| világítás | Van, ebike akkumulátoráról kapja az áramot és a kijelzőről kapcsolható |
| első lámpa | FUXON FL-20EB 70 Lux |
| hátsó lámpa | FUXON R-Glow S EB BL with COB technology and brake light |
| csomagtartó | van, MonkeyLoad rendszerű gyorsrögzítős |
| sárvédő | van |
| EGYÉB INFORMÁCIÓK | ![]() |
| ország | Németország |
| Ambringa selection | Ambringa Selection tag |
| garancia időtartama | 3 év |
Kiegészítő csomagok
Kiegészítő csomagok
Tedd teljesé a bringád
Egy kattintással adhatók a rendelésedhez az ebike adatlapjának tetején.
'Táska Triplán'
Acid City 8 FILink + NorthWind Dive 3.0 szett
Nem kell azon agyalnod, hogy mit kell otthonhagynod — bőven lesz helyed pakolni.
- Acid City 8 FILink — első táska (8 l) Kormányra rögzíthető, telefontartóval felszerelt városi táska. Gyorszáras rendszer — másodpercek alatt le- és visszapattintható.
- NorthWind Dive 3.0 — oldaltáska szett (2 × 21 l) Összgesített kapacitás: 42 liter. Szerszam nélkül pattintható a csomagtartó oldalára. Rövidebb utakra akár csak egyoldalt is használhatod.
„Zár és Zaj”
Acid Rigid Pure 120 + Abus Alarmbox 2.0
Két szinten védi az elektromos kerékpárodat: mechanikailag és riasztással.
- Acid Rigid Pure 120 — hajtogatható lakat (120 cm) Rugalmas, távolra is zárható acéllakat. Kérékzárásra és másodlagos rögzítésre egyaránt alkalmas.
- Abus Alarmbox 2.0 — kerékpáros riasztó (100 dB) Intelligens érzékelés: első finom rintésre csak figyelmezteto hangot ad. Ha tovább piszkálják a bringát, teljes erővel riaszt — de a melléd parkolókat nem zavarja indokolatlanul.
„Bosch Smart Upgrade”
Bosch ConnectModule + Bosch SmartPhoneGrip
Bosch Smart System-es ebike-odból hozd ki a legtöbbet a gyári Bosch kiegészítőkkel.
- Bosch ConnectModule — GPS + eSIM nyomkövető Valós idejú helymeghatározás. Lopás esetén rendőrségnek átadható riport: bringa adatai + folyamatosan frissülő helyszínlink. Beépített eSIM + LTE — telefon közelsége nem szükséges. Az ebike akkuja tölti, külön karbantartás nélkül.
- Bosch SmartPhoneGrip — telefontartó, vezeték nélküli töltéssel Kiox 300/500 tartójára egy mozdulattal rögzíthető. Qi-s vezeték nélküli töltés és USB-C kimenet. Ez a kedvenc telefontartónk Bosch motoros ebike-okhoz.
„Maradj úton!”
Continental / Schwalbe belső + Acid Race Flex HV + BBB 13F
Minden, amire egy defektjavításhoz szükséged lesz — kompaktan, egy csomagban.
- Prémium gumibelső (Continental vagy Schwalbe) — 28" Trekking/city méret, 1 darab. Az egyik legjobb gyártótól — nem fogod érezni a különbséget, amíg szükség nincs rá. Akkor viszont igen.
- Acid Race Flex HV — prémium kézipumpa Mindhárom szelepféleséghez alkalmas. Kompakt méret, nagy pumpálási teljesítmény. Red Dot Design-díjas termék.
- BBB 13 funkciós kéziszerszám (gumileszedővel) A defektjavításhoz szükséges gumileszedo mellett imbuszok is találhatók rajta — nyereg és stucni beállításához is jól jön, ha épp nincs defekt.ű




