x
Ez az oldal cookie-kat használ, hogy a legjobb élményt tudjuk nyújtani felhasználóinknak! További Információ
Termékek Menü

B&M Lumotec IQ2 Luxos

thumb_lumotec-iq2-luxos-u.pngA Spezi beszámolómban már említettem a német Busch & Müller cég új lámpáját a Lumotec IQ2 Luxos-t, mely a nemzetközi internetes fórumokon is elképesztően jó fogadtatásban részesült, mindenki áradozik róla, nem véletlenül! Ez a hihetetlen erős, 10 méter távolságban is 70 Lux, sőt még akár 90 Lux fényerejű (csak összehasonlításként: az előírás 10 Lux, a többszörös tesztgyőztes IQ pedig 40 Lux-ot tud) dinamós lámpa több verzióban is kapható már nálunk.
luxos-u-full1.jpg
A fenti kép, mely egy ausztrál kerékpáros honlapról való (www.bicycles.net.au), és a Luxos U-t mutatja be, azt gondolom, mindent elárul a lámpa hihetetlen fényerejéről. Hatalmas fény mellett széles fénykép, így minden tökéletesen látható közelben és távolban egyaránt. Hasonlót eddig legfeljebb nagyon drága akkus lámpáktól láttunk, de a Lumotec IQ2 Luxos egy dinamós lámpa, így végre a hosszútávú túrázóknak és a naponta bringával közlekedőknek sem kell lemondaniuk a tökéletes fényről sötétedés után. 
 
Jelenleg két verzió érhető el (a termékek nevére kattintva bővebb információkat kapsz), szombattól, azaz június 1-től két hétig (június 14-ig) bevezetési akcióban óriási kedvezménnyel:
 
LUMOTEC IQ2 LUXOS B
Ez az egyszerűbb, olcsóbb verzió, mely azoknak való, akik számára a legfontosabb a kedvezőbb ár mellett a nagy fényerő, és nem igényelnek olyan extrákat, mint a kormányról kapcsolhatóság, vagy az USB kimenet telefon vagy gps töltéséhez. Nézzük, mit is tud ez a lámpa:
  • Fényereje 70 Lux (azaz az előíráshoz képest hétszeres fényerő!)
  • LIGHT 24, azaz egész nap funkcionál mint helyzetjelző, így kerékpárunk jobban látható bármilyen fényviszony esetén.
  • Állófény funkció, azaz bár dinamóról működik, nem csak menet közben képes világítani.
  • Automatikus szenzor, hogy ne legyen gondunk a bekapcsolással
Ára 44.990,- Ft helyett június 1-14 között bevezetési akcióban csak 29.900,- Ft!
 
 
Ez a mindentudó verzió, mely azoknak való, akik mindenből a legjobbat igénylik. Ha belegondolunk, már csak az USB töltés lehetősége, mellyel telefonunkat vagy gps-ünket menet közben is tudjuk tölteni, már ez a Luxos U felé billentheti a kérdést, de ráadásként ennek a lámpának jobb megvilágítási képe, a kormányról kapcsolhatóság és a hátsó lámpa visszajelző miatt szerintem megéri az árkülönbséget, de persze ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Nézzük a tudását részletesen:
  • Fényereje a 70 Lux illetve 90 Lux-os fullfény
  • Panorma fény közelre, így a közelben lévő tárgyakat szélesebb sávban teszi jobban láthatóvá;
  • Kormányra szerelhető külön kapcsoló, mellyel minden funkció kapcsolható
  • Beépített lithium akkumulátor USB töltéshez (mobil, GPS, MP3), a csatlakozó a kapcsolóba építve
  • LIGHT 24, azaz egész nap funkcionál mint helyzetjelző, így kerékpárunk jobban látható bármilyen fényviszony esetén.
  • Állófény funkció, azaz bár dinamóról működik, nem csak menet közben képes világítani.
  • Automatikus szenzor, hogy ne legyen gondunk a bekapcsolással
  • Hátsó lámpa működés jelző LED, hogy menet közben is tudjuk, hogy megfelelően működik-e a hátsó lámpánk.
Ára 67.990,- Ft helyett június 1-14 között bevezetési akcióban csak 44.900,- Ft!
 
A képen látható fénydiagram jól szemlélteti, hogy a kerékpár előtt milyen fényeloszlást produkál ez a lámpa a normál IQ verziókhoz képest, pedig már azok is kiemelkedőek voltak a tesztek és a felhasználók tapasztalatai alapján. Az IQ2 nem csak messzebbre világít és erősebben, hanem még a szélesebb fényár miatt például kanyarban is kedvezőbb, mivel jobban világít oldalra.
iq-iq2-fenygrafikon.jpg
Mindehhez egy jó agydinamó, és kész a tökéletes párosítás! Természetesen Shimano agydinamóval is működik, de aki a legjobbat akarja, ne adja alább egy SON agydinamónál! Bármelyikre is van szükséged, nálunk megtalálod!
 
Link az áramforrásokhoz: http://www.ambringa.hu/aramforras-210
Tartalomhoz tartozó címkék: Blog
blog comments powered by Disqus