Ez az oldal cookie-kat használ, hogy a legjobb élményt tudjuk nyújtani felhasználóinknak! További Információ
Termékek Menü

Állami támogatás utolsó köre elektromos kerékpárokra

 

November 1. és 5. között lehet utoljára beadni a pályázatokat a 150.000, illetve 90.000 forintos állami támogatásra pedelec vásárláshoz. Sajnáljuk, hogy hamarosan véget fog érni ez a lehetőség, de örülünk, hogy az elmúlt hónapokban ennyien választottak minket, illetve elektromos kerékpárjainkat. Ahogy az is örömteli, hogy van még utoljára 5 nap, amikor új emberek is pályázhatnak ebike-okra!

Javasoljuk mindenkinek, hogy pályázzon, ha a következő 7 hónapban pedelec vásárlásában gondolkodik, így ugyanis lesz rá lehetősége, hogy lehívhassa az állami támogatást!

A következő sorokban röviden összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat a PEDELEC-2020 pályázattal kapcsolatban!

Kezdjük is a lényeggel, azaz mennyi az annyi?
A fejlettebb, nyomatékszenzoros pedelec-ekre 150.000 forintos támogatás igényelhető, míg az egyszerűbb, pedálfordulatos ebringákra 90.000 forint lesz az állami kedvezmény.  Ez az összeg a weboldalunkon látható, teljes árból kerülnek majd levonásra a kasszánál.

 

Bal oldalt az egyik legnépszerűbb pedálfordulatos gépünk, az Apache Gaagii WMN, tőle jobbra a Devron 28426, mint az egyik népszerű nyomatékszenzoros ebike-ünk

 

Minden bringára igénybe vehető az állami támogatás?
Sajnos mindenre azért nem, a nyomatékérzékelős bringák esetében 900.000 forintban, míg a pedálfordulat érzékelős ebike-oknál 400.000 forintban maximalizálták a teljes vételárat. Ugyanakkor szerencsére mindkét kategóriában találunk jó szívvel ajánlott pedelec bringákat!

 

Hogy működik a pályázat?
A pályázatot az IFKA oldalán szükséges beadni, megjelölve a kereskedőt (esetünkben Amelior Kft - Annyira Más Bringabolt), illetve kiválasztva egy kerékpárt. Ezt követően a kereskedő, azaz mi elfogadjuk a pályázó igényét, amit Ő még egyszer jóváhagy ezután (ez jellemzően munkanap alatt megtörténik). A pályázat ezt követően már be van nyújtva az IFKA-hoz, ahol jellemzően 1,5 hónap alatt el is bírálják azt és megküldik a lényeget, a támogatói okiratot. Ezzel lehet majd lehívni az állami támogatást a kiállításától számított 180 napon belül (azaz várhatóan 2022. június közepéig tudnak majd a most pályázók támogatással vásárolni). Ha a pályázat menetéről többet szeretne megtudni, javasoljuk átfogó cikkünket a pedelec pályázatról.

 

Mikor tudok pályázni, illetve vásárolni?
Pályázni most november 1. és 5. között lehet majd utoljára.
 A készleten lévő kerékpárokat megvásárolni támogatással várhatóan december közepétől lehet majd, amikorra kiállítják a támogatói okiratot a sikeres pályázóknak. Ha a kinézett ebike nincs készleten, akkor sincs feltétlen minden veszve, az okiratok ugyanis a kiállítástól számított 180 napon belül még felhasználhatóak lesznek, azaz várhatóan 2022. június közepéig tudnak majd elektromos kerékpárt kedvezményesen vásárolni, akik most adják be pályázatukat. 

 

Mennyire valószínű, hogy megkapom a támogatást? Mennyire bonyolult a beadás?
Tapasztalataink szerint azok, akik legalább 3 hónapos munkaviszonnyal és magyarországi lakcímmel rendelkeznek megkapják a támogatást. A beadás nem bonyolult, nem kell esszéket írni, hogy miért szeretnének élni az állami támogatással. Csak feltöltjük a kért dokumentumokat, kereskedőt és kerékpárt választunk és kész is!

 

Ha pályáztam muszáj vásárolnom?
Nem, erre természetesen nincsen kötelezettsége. Ezért is javasoljuk mindenkinek, hogy ha 2022 első felében elektromos kerékpárt tervez vásárolni, adja be most az igényét a támogatásra, hiszen így 2022. júniusáig tud majd élni a 150.000/90.000 forint kedvezménnyel. Erre pedig csak most van lehetőség, több pályázati kör már nem lesz.

 

Van még pályázható kerékpár egyáltalán?
Igen, nálunk legalábbis! Folyamatosan igyekeztünk a készleteinket magasan tartani, így még az utolsó körre is több, remek pedelec bringát tudunk adni készletről a pályázóknak. Természetesen előfordulhat, hogy az Ön méretében az adott modell már kifogyott, ez esetben javasoljuk, hogy nézzen szét azon 2022-es pedelec-jeink között, amik megfelelnek a pályázat feltételeinek és várhatóan 2022. januárja-márciusa között fognak megérkezni (azaz hónapokkal a támogatói okiratok lejárata előtt).
Ha talált nálunk szimpatikus kerékpárt, javasoljuk, hogy tetesse félre velünk azt névre szólóan, ezzel kapcsolatban vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink valamelyikén, vagy látogasson meg minket személyesen.

2022-es modellek: balra a KTM Macina Cross A410, jobbra a Levit Musca MX

 

Hogy pályázhatok 2022-es kerékpárt, nem látom az IFKA-n található listán?
A 2022-es modellek jelenleg még nincsenek feltöltve az IFKA-an található kerékpárjaink közé, ezért javasoljuk, hogy ha 2022-es Levit vagy KTM pedelec-et pályázna, egy ön számára szimpatikus nyomatékszenzoros kerékpárt válasszon a listából (pl.: Apache Matto Tour MX5) és a megjegyzésbe írja be, hogy melyik, 2022-es ebike-ot vásárolná meg állami támogatással.

Az összes, állami támogatással megvásárolható elektromos kerékpárunkat itt találja, míg terjedelmesebb cikkünket magáról a pályázatról itt.